fbpx

Vezetői készségfejlesztő tréning

 4 nap-(32 óra) - online oktatás

avagy: Helyzetfüggő vezetés

A képzés célja, hogy a résztvevők megismerjék a helyzetfüggő vezetési módszerek szemléletét. A legjobb vezetők akár többféle vezetői stílust is életre hívhatnak önmagukban és a csapatuk tagjaiban – attól függően, hogy éppen mire van szüksége a csapatnak és a szervezetnek. Általában elmondható, hogy a jó vezető különböző vezetői stílusokat váltogat a helyzettől, partnertől és a feladattól függően.

Érdeklődöm a következő képzés iránt

Tudsz valakit, akit szintén érdekelhet?
Légy jófej és küldd el neki is:

cegvezeto

A Helyzetfüggő Vezetés olyan modellt és eszközöket nyújt a vezetők számára, amellyel

megteremthetik a nyílt kommunikációt, és fejleszthetik az alkalmazottak önbizalmát.

A Helyzetfüggő Vezetés modell növeli a teljesítményt és a fejlődést érintő megbeszélések gyakoriságát, valamint javítja ez utóbbiak minőségét. 

Egy vállalkozás annyira erős és rugalmas, amennyire a vezetői azok. Hiába várjuk el a beosztottaktól a fejlődést, ha mi magunk nem járunk elől példával. Sőt, nem véletlenül ismerjük azt a közhelyet, hogy ’fejétől bűzlik a hal’, amitől vezetőként -bevallom- a hideg kiráz, mégis igyekszem magam szembesíteni vele időről időre, ha azon a gondolaton kapom magam, hogy ’miért nem értenek meg már megint…?’, ilyenkor igyekszem átfordítani gondolatomat: ’mit kellene nekem fejlesztenem, változtatnom, másképp csinálnom, hogy más eredményt érjek el?’. Többek között ezt a mindset váltást is lehetővé teszi és/vagy erősíti a képzés, ami önmagában kulcs lehet sok vezetői kihívás megoldása során.

Hogyan segít?

Vezetői önismeret, vezetői kommunikáció, emberismeret

  • Az online képzés kényelme mellett olyan eszközrendszert állítottunk össze, ami révén a valós terű képzések minden előnyét is biztosítani tudjuk a virtuális térben, a konferencia szobában… 
  • A képzés során a vezetői önismeret, vezetői kommunikáció, emberismeret, csoportszerepek, mások elfogadása, helyzetfüggő vezetés, delegálás, tervezés témákkal is mélyrehatóan foglalkozunk, amik alapvető készségek egy kiváló vezető számára és ezen ismereteink csiszolása a legtapasztaltabb vezető számára is további fejlődést jelentenek.
  • Mint nyílt tréning a résztvevők különböző vállalkozásokat képviselnek, eltérő múlttal és ezáltal tapasztalattal rendelkeznek, aminek megosztása a tréning szerves része, így a hivatalos tananyag a jelenlévők tudásával dúsulva ad még többet minden résztvevő számára, hiszen az, aki megosztja gondolatait szintén rengeteget kap arról, hogy készségei és jógyakorlatai felszínre kerülnek, tudatosodnak benne is, így még hatékonyabban fogja őket alkalmazni.

Érdekelnek a részletek

Mire tanít?

  • vezetői önismeret, 
  • vezetői kommunikáció, 
  • emberismeret, csoportszerepek, 
  • mások elfogadása, 
  • helyzetfüggő vezetés, delegálás, 
  • tervezés

Mennyibe Kerül?

Miben különbözik a többi oktatástól?

Ez a képzés

  • online, tehát kényelmesen, saját irodából, utazgatás nélkül vehető igénybe
  • interaktív, így a valós terű képzések minden előnyét hozza: figyelem folyamatos fenntartása, személyes bevonódás, gyakorlati megélés, tapasztalatok leszűrése
  • online is elérhető virtuális valóság alapú játékokból is hozunk ízelítőt: Avatáros ’kincskeresés’ és Mókusos VR gyakorlat is beépülhet az anyagba
  • önismereti blokkokat is tartalmaz, ami vezetőként különösen fontos, hogy megfelelő alapokra érkezzen a készségfejlesztés
  • nyílt képzés, így több cégvezető tudása és tapasztalata is megjelenik résztvevői oldalról, amit a feladatok során közös értékké alakítunk
  • izgalmas: a résztvevők meglepődnek a nap végén, hogy már véget is ért az alkalom.

Pontosan mit kapsz a kurzustól?

Tudás:

számos tudásanyag ötvözetét tartalmazza a képzés, melyek megfelelő arányban kerülnek ’bekeverésre’ a gyakorlatok közé, hogy azokat a résztvevők a mindennapi életben azonnal hasznosítani tudják, azaz beépüljön a szerzett tudás

Önismeret:

ami segít, hogy a nehéz helyzetekben is képesek legyünk önmagunk maradni és készségeink legjavát adni, ne billentsen ki minket az ’ego’ a tudatos működésből.

Magabiztosság:

a megélt helyzetek, megszerzett tudás és a jól teljesített szituációs feladatok révén a résztvevők okkal veregethetik meg saját vállukat, ez a megélés erősíteni fogja őket a mindennapok során

Kitekintés:

fontos látni, hogy más cégeknél, akár a világ más részeiben mennyiben különböző vagy éppen pont azonos a helyzet, a kihívások és a lehetőségek. Ebből különösen sokat lehet tanulni, ráadásul olyan ismeretekkel vérteznek fel, amit nem csak ma használhatunk, de lehet, hogy pár hónap vagy év múlva válik a mi valóságunkká, amihez már eleve felkészülten állhatunk hozzá.

Képzés tematikája

  • Fejlesztjük a vezetői önismeretet, a résztvevők jobb rálátást kapnak saját erősségeik és fejlesztendőik területére. Feltárjuk a vezetői területen valófejlődésük gátló tényezőinek egy részét.
  • A részvevő ismeretei bővülnek az tekintélyelvű, a kooperatív és a ráhagyó vezetési stílus stíluselemeivel, a képességei fejlődnek, amivel képes lesz az átfogó helyzet megoldásra, problémák szétválasztására és elemzésére, a korábbi megoldások értékelésére, új stílus, új vezetői hangnem megalkotására.
  • Fejlődik a résztvevők vezetői szerepben alkalmazott kommunikációs technikája, foglalkozunk a szervezeti kommunikáció kihívásaival és azok lehetséges megoldásaival.
  • A résztvevő megismeri és alkalmazni tudja a helyzetfüggő vezetői módszer elemeit, és az adott helyzethez leginkább megfelelő stílus kialakításának képességét.
  • Kiemelt figyelmet fordítunk a visszajelzés fontosságára és megfelelő alkalmazására: elismerés és fejlesztendő kifejezésében is fejlődnek a résztvevők.
  • A résztvevő megismeri a vezetői visszajelzés eredményes módszereit, képes lesz fejlesztő jellegű iránymutatásra.

Érdeklődöm a következő képzés iránt

A képzés ára

Befektetés saját magadba,
ami igazán megtérül

Egy összegben

32 órás képzés

Érdeklődöm a következő képzés iránt

BNI tagoknak

további kedvezményt biztosítunk

Early bird

Ez mind a tiéd lesz:

  1. Tudás
  2. Önismeret
  3. Magabiztosság
  4. Kitekintés

Érdeklődöm a következő képzés iránt

Megéri neked?

Egy vezető annyit ér,

amennyit az általa vezetett csapat le tud tenni az asztalra. Ezzel a képzéssel tudatosan irányíthatod készségeidet, amikkel motivált és eredményes munkavállalókkal veheted körbe magadat. Ezzel vállalkozásod, illetve csoportod teljesítménye (árbevétel, árrés, profit) jelentősen javítható, ráadásul beosztottjaid jobban érzik majd magukat a munkahelyükön, ami jelentősen csökkentheti a fluktuációt.

Számoljunk megtérülést (ROI) közösen:

  • BEFEKTETÉS:  A képzés teljes áron számolva 220.000 Ft, amihez add hozzá menedzseri jövedelmed 32 órára vetített értékét, ami legyen mondjuk még egyszer ennyi, azaz a teljes befektetésed kerekítve legyen fél millió Ft.
  • HOZAM:
  1. ha a képzés következtében 1%-al javul csapatod profittermelő készsége (ez a mért eredmények 20%-a, de használjunk pesszimista becslést), akkor hány nap alatt térül meg a befektetésed? Éves 20 millió árbevétel esetén 3 hónap, 200 milliós árbevétellel számolva 18 nap alatt megtérül a képzés díja ÉS a rászánt idő is, tudásod onnantól kezdve neked termel pénzt
  2. Ha csak 1 munkavállalót megtartasz, aki a képzés nélkül szerzett tudásod nélkül felállt volna 1-3 hónapon belül, mekkora a nyereséged? Egy ember toborzási költsége, a felvételi folyamatra szánt vezetői és HR idő, a betanulás alatti gyengébb teljesítmény és az őt betanító mentor elveszett munkaideje alapján kiszámolható, hogy egy ember elvesztése és pótlása fél évi munkabérét is elérheti… Ez a fent kalkulált befektetés kettő-négyszeresét jelenti.
  3. Ha a képzés következtében csak heti 1 órád szabadul fel az operatív munka alól, amit innentől kezdve stratégiára vagy akár rekreációra vagy a családodra szánhatsz, annak értéke hány hét alatt haladja meg a befektetést? Erre csak te tudod a választ, de biztos vagyok benne, hogy rövid megtérülést érsz el, ha csak ezt a szemszöget vizsgálnád a döntés során…

Érdeklődöm a következő képzés iránt

GYIK

Összeszedtük azokat a kérdéseket, amik felmerülhetnek benned!

Mennyi időt vesz igénybe a képzés, és hogyan történik?

32 óra, azaz négy nap során 8 óra szünetekkel együtt. A képzés online történik, így utazásra sem kell időt szánnod, kényelmesen a saját irodádból tudsz résztvenni a képzésen. Következő képzés időpontjai: Hamarosan

Van-e előfeltétele a képzésnek? Szükséges előzetes ismeretekkel rendelkeznem?

Nincs előzetes tudással kapcsolatos elvárás, azonban hatékonyabb a képzés, ha legalább pár hónapja már vezetőként dolgozol és minél nagyobb a vezetői tapasztalatod, várhatóan annál magasabb szinteken tudod a hallottakat hasznosítani.

Mi a Helyzetfüggő vezetés, hogyan tudok felkészültebben érkezni?

A képzés egyik alapját Kenneth Blanchard – Patricia Zigarmi Helyzetfüggő vezetés könyve adja, amit érdemes lehet a képzés előtt elolvasni, azonban enélkül is teljes mértékben érthető lesz az oktatás.

Mikor és hol zajlik a következő képzés, és hogyan jelentkezhetek rá?

Évente 1-2 alkalommal szervezzük meg ezt a képzést.

Mikor nem ajánlott a képzés?

Ha nem vagy vezető és nem is tervezed, hogy valaha embereket vezess.

Milyen esetben javasoljátok kifejezetten ezt a tréninget?

Ha vezetőként fontosnak tartod, hogy folyamatosan fejlődj és ezzel motiválj fejlődésre másokat is, különösen saját csapatodban. Ha szeretnél tudatos vezetővé válni. Ha szeretnéd, hogy a vezetői munka során napról napra feltöltődj a sikerélménnyel és ne kiégj a kihívások és kudarcok terhe alatt.

Várunk téged is,

ha magadnak, csapatodnak és a cégednek is a legjobbat akarod!

Érdeklődöm a következő képzés iránt

Vedd fel velünk a kapcsolatot!

A fejlődésedért vagyunk itt, és alig várjuk, hogy része lehessünk ennek az izgalmas útnak. Nincs más dolgod, mint írni nekünk és mi hamarosan válaszolunk.

Csapatunk készen áll arra, hogy segítsen a képzések kiválasztásában, időpontokban vagy akár egyedi igényekben.

Ha kérdéseid vannak, vagy szeretnél több információt kapni a képzésekről, bátran írj nekünk.


    Megértettem és elfogadtam az adatkezelési nyilvántartásban foglaltakat.

    Hírlevél feliratkozás

    Ha szeretnél értesülni a képzőközpont legfrissebb híreiről, akkor add meg neved és email címed!